🡰 előző
Magyar Katolikus Lexikon > K > Katolikus Jogászok Nemzetközi Szövetsége
következő 🡲

Katolikus Jogászok Nemzetközi Szövetsége 1986. XII–: a katolikus jogászok és szervezeteik spirituális és szakmai tevékenységének egységét előmozdító szervezet. Kánonjogilag világi krisztushívők nemzetközi magántársulása, egyházi jogi személy. Székhelye a Vatikánban. – A ~ céljai: az egyetemes és helyi problémákra való érzékeny odafigyelés és azok megoldásában való közreműködés előmozdítása hűségesen az evangéliumi üzenethez és az Egyház hagyományaihoz, az egyházi tanítóhivatal hiteles megnyilatkozásaihoz; a természetjog és a katolikus jogfelfogás felmutatása; az igazságosság és irgalmasság gyakorlása; az emberi élet védelme a fogantatástól a természetes halálig; az emberi méltóság és az ahhoz kapcsolódó alapvető jogok és kötelességek védelme; a családra vonatkozó katolikus tanítás megismertetése, magvalósításának előmozdítása; az egyház szociális tanítása érvényesülésének előmozdítása, különösen is annak jogi vonatkozásaiban, valamint annak kutatása, hogy miként lehet e szociális tanítást továbbfejleszteni és alkalmazását még hatékonyabban biztosítani. – A ~ célja továbbá, hogy tagjai jogászi hivatásuk gyakorlása és közéleti tevékenységük során részt vegyenek a jogalkotás, a különböző jogalkalmazói tevékenységek, a jogtudomány művelése és az oktatás területén a keresztény elvek megőrzésében és újra meghonosításában. – A ~ a nemzeti v. regionális katolikus jogász szervezetek együttműködéséből jött létre. Tagjai az egyes nemzeti katolikus jogász szervezetek, de tagja lehet azon országokban élő természetes személy is, ahol katolikus jogász szervezet nem működik. – 2010: a következő országokban működő katolikus jogász szervezetek a tagjai: Argentína, Ausztrália, Brazília, Chile, Franciaország, Fülöp-Szigetek, Kanada, Olaszország, Lengyelország, Luxemburg, Malaysia, Portugália, Spanyolország és Svájc; kb. 5000 katolikus jogászt képvisel világszerte. A →Magyar Katolikus Jogászok Egyesületének tagszervezetté válása 2010: folyamatban volt. V.G.

A lexikon kora

A lexikon a budapesti Pálos Könyvtárban készült 1980 és 2013 között. A honlapon a korabeli szócikkek olvashatók, az újabb eseményeket, kutatási eredményeket a szócikkek nem tartalmazzák.